"Temetni fogjuk az SZDSZ-t, nem dicsérni

Sokszor és sokan akarták már temetni a múltban az SZDSZ-t, ám a magát liberálisnak nevező párt - néha a csodával határos módon – mindig túlélte a kritikus helyzeteket. S bár támogatottsága a töredékére csökkent, két évtized alatt olyan hihetetlenül erős védőbástyákkal vette körül magát, amelyekről azt hittük, akkor is képesek tartani magukat, ha a vár falai repedeznek. Ezek a bástyák a hazai szellemi és gazdasági élet olyan fontos erődítményei, mint a média, részben ezen keresztül a közbeszéd tematizálásának képessége, a bankszektorban szerzett befolyás, a komoly nemzetközi kapcsolatok, egyes vezető bal- és jobboldali politikusok múltban viselt dolgainak ismerete és nem utolsó sorban a főpolgármesteri szék. Talán ennek a példátlan befolyási és zsarolási potenciálnak volt eredménye az SZDSZ néhány prominensének elképesztő magabiztossága, pökhendisége. S ez az, amelyekért az új elnökük, Retkes Attila bocsánatot kért első beszédében. És persze nem kevésbé fontos: a párthoz köthető korrupciós ügyekért is.
Meglepő kezdés, bizonytalan folytatás. A baloldalról utoljára Medgyessy Péter egykori miniszterelnök fogalmazott ehhez hasonlóan, bukásának története ismert. Akkor, 2004-ben azonban talán még senki sem sejthette, hogy áttételesen éppen az eltávolított egykori szt-tiszt kormányfő utódja, Gyurcsány Ferenc lesz az, aki Kóka János pozícióba emelésével kést vág az egyébként is legyengült testbe. A kívülről jött ifjú milliárdos először közlekedési és gazdasági miniszterként-, a reformintézkedéseknek nevezett pusztítás élharcosaként szerzett egyre több haragost, majd a párt elnökeként az SZDSZ egészségügyi miniszterével, az azóta celebbé avanzsált Horváth Ágnessel vívott harcot a legnépszerűtlenebb politikus címéért. A minden szakmai szervezet által kritizált egészségügyi átalakítás vagy éppen a vasúti szárnyvonalak átgondolatlan bezárása még nem lépte át az akkor 4-5 százalékos bázis ingerküszöbét, a 2007 márciusában zajlott pártelnökválasztáson történt visszaélések azonban a többségnél már kicsapták a biztosítékot. Kókának legkésőbb akkor el kellett volna tűnnie a közéletből, ám a jelek szerint két és fél év múltán is céljai vannak a politikával, s bár már pártján belül is közutálatnak örvend, kapaszkodik a frakcióvezetői székbe. Ámokfutása nevetségessé, végleg hiteltelenné tette az SZDSZ-t, a párttal fenntartott kapcsolat a holdudvar mind több tagjának vált kínossá. A szellemi közösség, vagy később már csak véd- és dacszövetség a tagok egymásnak esésével meggyengült, még ha a szélsőségekkel való riogatás még egy ideig összetartó erőnek is tűnhet. Míg azonban a párt prominensei a Magyar Gárda és a Jobbik jelentette veszéllyel vannak elfoglalva, képtelenek olyan kihívásokra gyógyírt mutatni, mint az egészségügy valódi rendbetétele, az elszegényedés vagy éppen a cigánykérdés. A pártból tömegesen léptek ki ismert és kevésbé ismert figurák, végleg megpecsételve a „liberálisok” sorsát. A valódi problémák szőnyeg alá söprésében, az SZDSZ-féle álliberalizmus kritizálóinak megbélyegzésében ma már a régi hívek döntő többsége sem hisz.

Megkezdődött a párt tisztulása, vagy már a sírját ássák? - hangzott el a kérdés többször a sajtóban Retkes Attila színre lépését követően, a választ azonban nem a média, hanem a választók adják meg. Az eredményt megelőlegezhetjük: az SZDSZ-nek vége, az eddigi formájában legalábbis biztosan.
Az új elnök a nemzetiségek, a hazaszeretet, a vidék kérdését helyezné az előtérbe, mindehhez szerénységet társítana, ez azonban meg- és letagadása mindannak, amiről az összes hasonló értéket eddig csak romboló SZDSZ elmúlt tizenöt éve szólt. Egy bocsánatkérés a történtek után már kevés, ez a párt akkora károkat okozott a magyar nemzetnek, amit a legjobb kormányzással is csak hosszú évek alatt lehetne rendbe tenni.
A gépezet egy része recsegve, ropogva talán mozdulna, menekülne egy másik irányba, ám ahogy kezd majd száznyolcvan fokot fordulni, bele fog szédülni az önmaga ásta sírgödörbe.
A rendszerváltozást követően az SZDSZ még 24-, majd 1994-ben 18 százaléknyi szavazatot kapott, a 2009-es EP-választáson 2,1-et. A különbség közel egymillió ember. Szinte biztos, hogy tavasszal kiesnek a Parlamentből, ősszel pedig elveszítik a fővárost. Egykori híveik jelentős része számára - csapódtak közben bárhova is - a két nagy párt vagy a tengelyéből kiszédült MDF legföljebb kényszerválasztást jelent, a populista, súlyos kérdésekre szakszerű, elfogadható választ adni képtelen Jobbik pedig teljesen idegen értékrendjüktől. Ez a polgári-liberális, jórészt értelmiségi tömeg azonban ma is létezik, csak éppen a helyét, az alternatívákat, úgy is mondhatnánk, az új, valóban szabad kezdeményezések hálózatait keresi. És talán már nem kell sokat várni rá, hogy megtalálja…

G. Z.
Polgári Liberális Szövetség" 
(www.polisz.info)
 

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.